2011. november 10.

Szílvás gombóc

Fél kilogramm megfőtt áttört burgonyát három tojással habosra keverünk (kézzel), sózzuk, majd hozzáadunk annyi lisztet amennyit felvesz. Jól formázható gyúrmaszerű masszát kell kapnunk. Hozzáadunk a masszához egy csapott evőkanál zsírt, és jól összedolgozzuk. A kész tésztát lisztes gyúródeszkán kinyújtjuk, és kockákra vágjuk. A kockák közepére rakosgatjuk a félbevett magozott szilvákat. A szilva közepébe egy kockacukor és pici fahéj kerül. Gombócokat formálunk, majd forró vízben kifőzzük. Zsemlyemorzsát pirítunk kevés zsiradékban, ebbe forgatjuk a kifőtt gombócokat, és már ehetjük is. :)

Szílvás gombóc




Ez elég időigényes étel, de megéri a fáradtságot, és szintén megkönnyíthetjük a dolgunkat ha fagyasztóra dolgozunk. Egyszerre több gombócot készítünk, és a kifőtt, kihült gombócokat zacskóban bedobjuk a fagyasztóba. Csak forróvízbe kell dobni a fagyasztóból kivéve, kb öt perc alatt átmelegszik, közben a zsemlyemorzsa is megpirul.



Szilvás gombócot szilvaszezonban készítünk, de lényegében a gombócba tehetünk bármilyen gyümölcsöt, és lekvárokat is, sőt a ledarált pörköltmaradék, és a fűszeres darálthús sem árt neki. Egy vasárnap délután, mikor van idő elkészíthetünk több adag gombócot, és hét közben csak elő kell kapni. A húsos változatokhoz zsemlyemorzsa helyett tartár mártással, tejföllel, sajtos, fűszeres szószokkal, mártásokkal ínycsiklandozó fogásokat tudunk az asztalra varázsolni. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése