2011. november 10.

Pörkölt

Én általában sertéslapockából készítem, de bármilyen húsból lehet.

Pörkölt nokedlivel






Ez szintén alaprecept, A húst megmosom, kockákra vágom, a nemszeretem részeket levágom róla. Ezután hagymát párolok zsiradékon, rádobom a húst, és addig várok, míg kicsit megsül a "kérge". Ez azért jó, mert a hús ízletes marad. Ezután szórok rá pirospaprikát, felengedem annyi vízzel ami ellepi, sózom, kerülhet bele paprikagerezd, paradicsom, fokhagyma, valaki tesz bele sárgarépát is, és én még néhanapján egy kis köménymagot is szoktam bele szórni. Ezek egyike sem kötelező, én sem teszek bele sokszor semmit, nyáron mikor van itthon egy-egy zöldség ezek közül, vagy látom hogy azt az egy szem paradicsomot már senki nem fogja megenni, akkor belefőzöm. Ahogy tetszik. Forrás után lehalkítom a gázt és fél óra múlva ránézek. Valamikor ennyi idő alatt is megpuhul a hús, és sokszor előfordul hogy nem. Ha nem puha, tovább főzöm. Ha elfőli a levét adok még hozzá vizet. Én nem szeretem teljesen elfőzni a levét, anyukám úgy szereti, ez ízlés dolga.

A pörköltet 1,5 kg lapockából készítem, a maradékot két részre osztva beteszem a fagyasztóba. Készülhet belőle hortobágyi húsos palancsinta, ha vízzel felengeded, belefőzöl három krumplit, és utánasózol, borsozol, dobsz bele két babérlevelet máris van egy fazék gulyásod. Ha veszel hozzá fél kg savanyúkáposztát, megpárolod, a végén kicsit összefőzöd, máris székelykáposztád lesz. Ha ledarálod, tejföllel összekevered, akkor meg a variációk száma végtelen. Húsos pitét tölthetsz vele, levelestésztába tölve húsosbatyut készíthetsz, nudlitésztából készült gombócot tölthetsz vele, kifőttésztával egy jénaiba rétegezed, tetejére sajtot reszelsz kész a rakott tésztád. Vagy csak behabarod, és főzöl ki mellé tésztát, szóval jól jön ha van a hűtőben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése