2012. március 26.

Zsemlegombóc

Könnyen elkészíthető köret húsok, mártások mellé. Leggyakrabban vadasmártás mellé szoktuk enni, de sültekhez, sőt főzelékfeltétnek sem rossz választás.

Lényegében nokedli tésztát készítünk, annyi a különbség, hogy ezt egy picit keményebbre kell keverni, több liszttel, és annyi tojásból, amennyi zsömlét felhasználunk.
Most két zsömléből készítettem, egy napra bőven elég volt.

Zsemlegombóc





Elkészítése : 


A zsömléket kockára vágom, és kevés olajban megpirítom.  Két tojással sűrű nokedli tésztát készítek, csak a liszbe a só mellett teszek még borsot is. Amikor a tésztám már összeállt, beleforgatom a megpirított zsemlekockákat. Forrásban lévő vízbe szaggatom a masszát, egy evőkanál segítségével. Ez úgy néz ki, hogy az evőkanálra teszek a masszából, óvatosan a vízbe rakom a kanalat, majd lecsúsztatom a kanálról az így kapott gombócot. Körülbelül tíz perc alatt megfő. A biztonság kedvéért, én egyet ki szoktam venni, és ellenőrzöm, hogy átfőtt e a belseje is, mert nagyobbacska gombócnál ez több időbe tellik. Tésztaszűrő kanállal kiszedem a gombócokat a vízből, és már lehet is tálalni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése