2012. február 26.

Barackos csirke

Barackos csirke
Ez saját recept, hirtelen felindulásból készítettem először.

Nem túl bonyolult ez sem, viszont én nem tudok ebből sem eleget főzni, és hihetetlen módon még a férjem is eszi, pedig ő alapban nem szereti a hús-gyümölcs kombót.:D

70 dkg csirkemell filét apró kockákra vágok. Kevés olajban kb négy-öt gerezd zúzott fokhagymát kicsit megpárolok, és erre dobom rá a csirkemell kockákat. Addig pirítom, amíg a hús kifehéredik, ezután jön a horror, egy nagy őszibarack konzerv levével felengedem, majd öntök rá annyi vizet, hogy ellepje a húst. Némi sózás következik, éppenhogy csak egy picike kell bele. Amíg a hús puhára fő, a konzerv barackot szintén felkockázom. Nem kell rá fedő, mert a cukoroldat habzik, ha fedőt teszel rá kifut. Amikor a hús elfőtte a levét, lassan főzöm tovább, míg a cukros lé elkezd szépen barnulni, karamelizálódni. Nem kell leégetni, éppen csak egy kicsi aranybarna színe legyen a levének. Amikor ez már megvan, és már csorog a nyálunk is a karamella illatától, a felkockázott barackot is rádobhatjuk a húsra. Fél perc alatt összemelegítjük, és már tálalhatjuk is. Köretnek én rizst szoktam mellé adni.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jól hangzik, én imádom a gyümölcs-hús kombinációkat! Egy kis borsot nem szoktál hozzáadni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig még nem adtam hozzá, de most hogy mondod...szerintem nem rontaná el az sem. :)

      Törlés
  2. Érdekes... ananásszal már készítettem csirkét, de barackkal még nem jutott eszembe, pedig szuper ötlet, nagyon tetszik! Tetszik az oldalad is! :)

    VálaszTörlés